2013. szeptember 26., csütörtök

Part 8

Sziasztok megjöttem a következő résszel! :) Nem szeretnék semmit hozzáfűzni, de azért pár kominak örülnék :) 
Következő rész: valószínűleg szombat este vagy vasárnap reggel.
Adrii xx

*Rebeka szemszöge*
Szerencsére közvetlen járattal jöttem, ezért nem Pestre, hanem Debrecenbe érkeztem. Már csak egy óra buszozás és otthon vagyok. 2 év után először látom a családomat és beszélek velük.
Amikor hazaértem, hát nem kell mondanom, hogy mindenki elképedt. Igen hiányoztak, ahhoz képest, hogy én mentem el otthonról, mert forrófejű voltam és kicsit meggondolatlan, de nem bántam meg, hiszen akkor nem találkoztam volna a fiúkkal. Nagyon hiányoznak, de így lesz a legjobb.
Az elkövetkező 2 hét nagyon hamar eltelt. Minden percemet a családommal és a barátaimmal töltöttem, bár kicsit fura volt magyarul beszélni.
Péntek este van. Suliidőben ez volt az egyik kedvenc napom, de nyáron ki törődik ezzel? Éjfél körül úgy döntöttem, hogy lefekszek aludni, de ahogy becsuktam a szemem azonnal ki is nyitottam, ugyanis jött egy üzenetem, ismeretlen számról. Kíváncsi voltam, így nem vártam reggelig, megnéztem:
"2 hét múlva nagy verseny lesz itt Londonban. De jövőhéten kezdődnek az edzések. Remélem számíthatunk rád.    Josh " (szerk. Josh=edző, a félreértések elkerülése végett)
A fenébe is. Az úszás az egyetlen, amiben jó vagyok. Nem hagyhatom cserben a többieket. De miért pont Londonban? Bár ha úgy vesszük elég nagy ahhoz, hogy a fiúk tudta nélkül legyek ott.
Ezekkel a gondolatokkal aludtam el nagy nehezen.
Reggel, mikor felébredtem első dolgom volt, hogy válaszoltam az sms-re:
"És melyik nap kezdődnének az edzések?"
2 perc sem telt el és jött is a válasz:
"Kedden délután 2-től. De még felhívlak előtte. Örülök, hogy csatlakozol."
Még erre azért visszaírtam:
"Nem hagylak cserben, ott leszek. ;)"
Valahogy könnyű volt meghoznom ezt a döntést, de anyuék megértenek és elfogadták. A nehezebb döntés az volt, hogy szóljak-e Zaynnek vagy sem? Megígértem neki, így muszáj voltam. Megkerestem nevét twitteren, majd rákattintottam az üzenetre és már írtam is:
"2 hét múlva versenyem lesz, így vissza kell repülnöm. Ha gondolod, és nem haragudtál meg nagyon, akkor találkozhatnánk.
U.i.: a többieknek egy szót se! ;) xx"
Este meg is érkezett a válasz:
"Az király lenne. :) Már alig várom és amúgy mikor érkezel? És nem haragszom rád, csak egyszerűen nem értettelek, de mindegy."
Azt hiszem most kezdődik egy hosszú beszélgetés:
Rebeka: "Hétfő este indul a gépem. Hidd el én sem értem magam, de muszáj volt eljönnöm. Amúgy hiányzol."
Zayn: "És akkor mikor találkozunk? Te is hiányzol! Mindenkinek. :)"
Rebeka: "Majd írok, ha megtudom az edzések időpontjait. Mindenkinek?"
Zayn: "Már várom. Igen, még Liamnek is."
Rebeka: "Én is várom már. :) És ezt honnan veszed? Ott van neki Sophi :)"
Zayn: "Hidd el, tudja, hogy miatta mentél el és magát hibáztatja."
Rebeka: "De ez nem igaz. Honnan vette? Mi az, hogy magát hibáztatja?"
Zayn: "Ugyan már! Mindenki tudja! Tisztára összeomlott, hogy elüldözött téged."
Rebeka: "Jó mindegy! Hagyjuk! Majd akkor írok! Addig is vigyázz magadra! És tudod, tartsd a szád! :) xx"
Zayn: "Rendben. Te is vigyázz magadra és ne félj, nem mondom el senkinek! xx"
Ahogy befejeztük ezt a beszélgetést, lassan elkezdtem pakolászni. El sem hiszem. Holnapután újra Angliában leszek. Most valahogy jó érzéseim vannak ezzel kapcsolatban.

*Hétfő, este 7 óra*

Újra a gépen ülök, ismét fülhallgatóval a fülemben, melyben (ironikusan) a 1D - Back for you szól...

2 megjegyzés:

  1. HUJJÁ*.* még egy rész...ez az...:DD Vissza mentem öt évesbe.:DD
    Jó lett, mint mindig:D
    És még mindig: IMÁDATOS BLOG.xdd

    VálaszTörlés